Vár állott, most kőhalom. Fantomtelepülések Szatmár megyében
A világ bármelyik más országához hasonlóan Romániában is szép számban vannak olyan falvak, melyekben mintha megállt volna az idő, lakóinak már híre-hamva sincs, mi több, egyik-másik településre már csak egy kis kőhalom emlékeztet. Egy néhány évvel ezelőtt közzétett adatbázis szerint az országban 126 ilyen lakatlan, vagy akár úgy is mondhatnánk, fantomtelepülés van. Noha ezek már nyomokban sem őrzik az egykori élet szikráit, a települések nómenklatúrájában azért még mindig szerepelnek.
A fentebb elmondottak alól természetesen Szatmár megye sem kivétel, sőt, bármily meglepő is, az interneten is hozzáférhető adatbázisban nem kevesebb mint négy olyan falu szerepel, mely hosszú évtizedek óta már csak fantomként van jelen a nyilvántartásokban. Szatmárnémetitől nem is kell olyan nagyot ugranunk, ugyanis kettő, Etény és Kak a közeli Szatmárudvari községhez tartozik. A két falu történelme szorosan összekapcsolódik, hiszen mind a kettő számára a Szamos 1970-es áradása jelentette a biztos pusztulást. Bár néhány ház túlélte a katasztrófát, a kommunista rendszer falurombolási programjának megfelelően ezeket az utolsó épületeket is ledózerolták, a lakókat pedig elköltöztették. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Etény már teljesen lakatlan volt, Kak esetében azonban 11 személyt még bejegyeztek az adatbázisba.
A harmadik Szatmár megyei fantomtelepülés az Ákos községhez tartozó Gánáspuszta, vagy egyszerűen csak Gána. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a falut az 1800-as évek legvégén, az 1900-as évek elején Heves megyéből érkező telepesek alapították, 1944 őszén 80 lakója volt, az 1950-es években pedig már 22 ház állt a faluban. A falu lakossága főleg mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozott. Híres volt gyümölcstermesztéséről is. A falu széles utcáit egykor eperfák és virágok szegélyezték, kertjeiben sok csemegeszőlő termett. Az 1970-es években azonban Gánáspusztát is utolérte a falurombolási program, házait a földdel tették egyenlővé, csak a templom és egy-két épület élte túl a felszámolást. Úgy tudni, az utolsó család 1989-ben hagyta el a települést.
A negyedik, s egyben az utolsó Szatmár megyei település Vágástanya, mely Nagytarna közelében terült el, az ukrán határ közvetlen közelében. A feljegyzések szerint a 19. században beköltöző ukrán favágók lakták, viszont mostanra teljesen elnéptelenedett. Az egykori lakók emlékét ma már csak néhány romos ház őrzi. Nem véletelnül jut eszünkbe hát Kölcsey Himnuszának néhány sora, ha ezekre az egykor szebb napokat élt, de mára teljesen elnéptelenedett falvakra gondolunk: "Vár állott, most kőhalom,/ Kedv ’s öröm röpkedtek,/ Halálhörgés, siralom/ Zajlik már helyettek."
Mindezek mellett azonban azt is érdemes elmondani, hogy több Szatmár megyei település lakossága is jelentősen visszaesett az elmúlt évtizedekben. A népességcsökkenés leginkább a megye déli, dél-keleti részét érinti. A nem túl dicső első helyet Oláhcsaholy foglalja el, ahol húsz év alatt 42 százalékkal csökkent a lakosság száma. Ha csak az új évezred adatait vesszük szemügyre, az apadás akkor is szembetűnő. A falunak 2002-ben még 1996 lakosa volt, egy évtizeddel később számuk már alig érte el az 1500-at. A második leginkább veszélyeztetett település Középhomoród, ahol az elemzők 32,6 százalékra becsülték a lakosságvesztést 1992 és 2012 között. A népszámlálási adatok szerint 2002-ben még 2030 lakóval rendelkezett a falu, alig néhány év leforgása alatt közel 200-zal esett ez a szám vissza. 2011-ben a lakók száma még az 1800-at sem érte el. A harmadik helyre pedig Remetemező került, ahol szintén drasztikus népességcsökkenés tapasztalható. 2002-ben még 2374 lakosa volt a településnek, egy szűk évtizeddel később pedig már csak 2182-an lakták a falut.
